Elhunyt Horváth István

 

Életének 90. esztendejében elhunyt Horváth István (1926-2016) Kiskunmajsa díszpolgára, volt tanácselnök-helyettese.

„Bárhová is állít az élet, igyekezz mindig önmagadat adni számítás nélkül, áldozatos szeretettel. A szeretet és az áldozat teszi az ember életét értékessé” – olvasható Horváth István jelmondata a Visszaemlékezéseim című önéletrajzi könyvében, ami 2011-ben jelent meg. Bővebb nekrológunkat a MajsaInfo keddi számában olvashatják.

Az alábbiakban egy korábban – Tapodi Kálmán tollából, a Petőfi Népében és a MajsaInfóban – megjelent írást közlünk, fotókkal.

Puskásék ellen is védett

Horváth István mesélt a majsai sport (h)őskoráról

Majsai focista öregfiúk kezdeményezésére a 89 éves Horváth István nevét viseli majd a helyi sportpálya. Az egykori futballkapus két kiskunmajsai focipálya és számos olyan középület építésénél is közreműködő volt, ami hozzásegítette Majsát, hogy 1837 után újra városi rangot kapjon 1989-ben. Pista bácsi mai napig sem szakadt el a sporttól, rendszeresen jár a meccsekre, néha még asztaliteniszezik és biliárdban is nehéz őt legyőzni.

258287_horvath_istvan
Az alsó sorban, középen: Horváth István.

Gondos jegyzetekkel készült a beszélgetésünkre Horváth István, aki kalaposmester édesapjától már fiatalon megtanulta a precizitást és persze a mesterséget is. Ez az alaposság segítette a sportpályafutásában, de később majsai tanácselnök-helyettesként is.

A közösségi munkáért kapott elismerései – közöttük a díszpolgári oklevél –, szinte teljesen beterítették a nappali fő bútordarabját, egy biliárdasztalt. A sport kimeríthetetlen téma a Horváth-családban, így hamar a labdaterekre kerültünk és megidézhettük a régi idők majsai fociját.

Focizni akaró iparos gyerekek

„Korábban csak alkalmi mérkőzéseket játszottak Majsán, a mi leventékből verbuválódott csapatunk volt az első, amelyik bajnokságban szerepelt. Akkoriban kötelező volt a nagyobb településeknek futballcsapatot kiállítani, egy komoly problémánk azonban akadt, nem volt pályánk. Az első focipálya építését a régi vásártérnél engedélyezték és mi, 14-15 éves gyerekek vágtuk ki a fákat és végeztük a földmunkákat. Sok segítőnk akadt, de mi, focizni nagyon szerető iparos gyerekek dolgoztunk ott a legtöbbet. A pálya talaja ugyan nem volt éppen tökéletes, de 1942-ben Szent István ünnepén már pályaavatót játszottunk a Kiskunhalasi AC csapatával, amiben olyan kiválóságok szerepeltek, mint a későbbi válogatott Henni Géza és Bundzsák Dezső. Az eredmény 3-3-as döntetlen lett” – mesélt az első pályaépítés körüli időkről Pista bácsi, aki jól emlékszik élete első bajnoki meccsére is, amit Kisszáláson játszottak.

p0625tk_102

„Vonattal utazva, Halastól számítva a második megállónál szálltunk ki. Onnan tovább nyugat felé egy keskeny nyomtávú vasúton, lóvontatású, nyitott, négykerekű járgányon utaztunk mintegy 10-15 kilométert. A meccsen 3-0-ra győztünk és veretlenül megnyertük a területi bajnokságot is” – idézte a zöld-fehérek 1943-as sikerét Horváth István. A leventéknek akkoriban egyetlen garnitúra mezük volt – azt is a Katolikus Legényegylet egykori csapatának játékosaitól örökölték –, a jó futballcsuka is akkora kincs volt, mint a fűzős labda, amiből mindössze egy volt nekik, amit a Markovits nevű zsidó kereskedőtől kaptak.

„Légiósként” Félegyházán

Pista bácsinak jól ment a védés, így 1949-ben leigazolta a Kiskunfélegyházi TK. „Munkahelyet is kaptam a gépgyárban és ifjú házasként naponta 5 óra 19 perckor ültem a vonatra, és amikor nem volt edzés, akkor 16.30-kor indultam haza, de edzésnapokon csak este fél tízkor érkeztem vissza” – mesélt az öt évig tartó ingázásról Horváth István, aki a félegyházi NB II-es csapat tagjaként védhetett a Puskás Ferenccel, Grosics Gyulával felálló „Aranycsapat” ellen is.

Időközben két leányuk született, így Pista bácsi is hazatért a „légióskodásból”. Majsa akkoriban – a városok után –, a megye legnagyobb települése volt, a helyi ipari üzemekben közel 3 ezren dolgoztak. Az iparfejlesztéshez területek kellettek, így a drótfonatgyár közelében lévő első focipályát is „bekebelezték”. Új sportpályát kellett létesíteni, aminek építésében rengetegen vállaltak társadalmi munkát. A focipályát 1971-ben, a Kecskeméti Fémmunkástól elszenvedett 2-1-es vereséggel avatták, de a majsaiak ma is büszkélkedhetnek azzal, hogy ők építették fel közös erővel Dél-Magyarország egyik legszebb sporttelepét, ami hamarosan Horváth István nevét viseli.

p0625tk_103

Kibulizott gimnázium

Horváth István 1954-ben kezdett el dolgozni a majsai községi tanácsnál. A helyi gimnáziumban két évvel később indult az első osztály, de idővel a középiskola akkori épülete alkalmatlanná vált az oktatásra. Majsa ragaszkodott a gimnáziumhoz, mivel „annak a településnek, amely a városi rangot el akarta érni, középiskolával kellett rendelkeznie.” Több település – Jánoshalma, Kunszentmiklós, Tiszakécske – is hasonló célokat tűzött  maga elé, de már akkoriban is működött a lobbizás. „Ekkor ötlött fel bennem a gondolat, hogy családunk közeli rokonához, Vékony Lajos bácsihoz kellene fordulni, akinek a felesége az oktatási minisztériumban magas beosztásban dolgozott” – idézte a közel fél évszázados történetet Horváth István, aki Vékonyék egyik majsai hazalátogatása alkalmával felvetette a problémát. „Nem reménytelen” – szólt a válasz. A megyéhez beadott fejlesztési tervek után csak telefonálni kellett nekik és működött a pártfogói segítség. „Mi kaptuk meg a létesítésre a jogosultságot, pénzügyi fedezettel együtt” – emlékezett Pista bácsi. A Dózsa György Gimnázium új épületét 1969-ben adták át és ősszel már ott kezdődött az új tanév.