Elhunyt Gál Sándor – egy hónapja így nyilatkozott életéről

 

Az utolsó pillanatig dolgozott a “Butikos Sanyi bácsiként” ismert Gál Sándor, aki a napokban hunyt el, 82 éves korában. A MajsaInfo egy hónapja írt róla egy portrét. Ezt olvashatják az alábbiakban.

82 évesen is mindennap fél 8-től délután 5-ig dolgozik. Pesten alkuszik a nagykereskedőkkel, Majsán meg küzd a kínaiakkal, és mindezt hihetetlen energiával. Gál Sándor lassan hét évtizede áll a majsaiak szolgálatában kereskedőként. Hol máshol beszélgethettünk volna vele, mint saját butikjában.

„1947 januárjában kezdtem a szakmát inasként, itt szemközt, az akkori rőfös üzletben” – kezdi a történetét Sanyi bácsi, aki 14 évesen saját magától gondolta úgy, hogy kereskedőnek tanulna, ezért kereste meg a hadifiogságból hazatért Hunyadi Mártont, aki már másnaptól alkalmazta is az ambíciózus fiút. A fizetése mindössze 70 pengő volt, ami annak idején lényegében még zsebpénznek sem volt nevezhető. Az ifjú Gál Sándor mégis „jó boltot” csinált, hiszen nem csak a szakma alapjait tudta elsajátítani, hanem az üzlettulajdonos is annyira megszerette a szorgalmas fiút, hogy náluk lakhatott.

Az inasévek leteltével megfordult Pesten is, hogy munkát keressen, de néhány nap elteltével már jött is vissza Majsára. Ha nem a hömpölygő Duna mellett ültették volna a virágokat, akkor még talán most is fővárosi lakos lenne, ám – szavai szerint – félt a víztől. A három év katonaságot sem töltötte le, egy baleset miatt leszerelték, így visszatérhetett eladónak – ezúttal a mai Gringo’s helyén működő Divatárú boltba.

Piros százasok mindenhol

Nem csak az ő, hanem egész családja életét meghatározó döntés volt, amikor 1968-ban megvásárolta a Bazársor egyik felét, majd 1972-ben a másikat. Akkoriban hatalmas összegnek számított a 120 ezres, illetve 220 ezres vételár. Pontosabban a második épületrész végül 260 ezerért cserélt gazdát, mert a szegedi tulajdonos az adásvételi szerződés írása közben még 40 ezer forintot emelt az áron. „A mai napig emlékszem, hogy a nagyszobában számolta a pénzt. Kis kupacokban rakta szét a vételárat, és minden tele volt a piros százasokkal, mert annál nagyobb címlet akkoriban nem volt” – meséli Sanyi bácsi. Bár sok pénzt fizettek az épületért, jó üzletet kötöttek, amit az is jelez, hogy a volt tulajdonos a bíróságon próbálta semmissé tenni az adás-vételt – sikertelenül. És ha már a bíróságnál tartunk: a feketeleves még hátravolt, ugyanis egy évnyi jövedelmnek megfelelő adót vetettek ki a hatalmas ingatlanra. Bár az utcabeli orvosoknak, jogászoknak elengedték a sarcot, a kereskedőnek a bíróságon kellett megtámadnia a határozatot – mondanunk sem kell, sikerrel.

galsandor3

Bár azt mondja, hogy az akkori rendszer sok tekintetben jobb volt mint a mostani, nem mindenki kedvelte az 1972-ben maszek üzletet nyitó Gál Sándort. „Rendszerint kint álltam az üzlet ajtajában. Amikor a párttitkár jött arrafelé, mindig átment a túloldra, hogy ne kelljen köszönnie. De egyébként az elmúlt 43 évben sokkal több szeretet kaptam, mint amennyi irígységgel, rosszindulattal találkoztam” – hangsúlyozza az üzletvezető, aki egyébként a mai napig keményen dolgozik. Reggel fél 8-tól délután 5-ig tart nyitva, mellette pedig kéthetente jár Budapestre árúért. Ennél csak akkor dolgozot többet, amikor a ’90-es években vitte a Tölgyfa éttermet is: akkor reggel 5-től tartott a műszak éjfélig…

Három konyak, diszkont ár

Ami a kereskedői kulisszatitkokat illeti, a nagy múltú majsai butikost nem kell félteni. Pesten még ma is rendszeresen megjegyzik, hogy „Sanyi bácsi, maga mindig alkuszik”. Finom mosollyal teszi hozzá: ha csak 100 forintot engednek az adott termék árából, az húsz darabnál már kétezer forint. De olyan is volt – még az „átkosban” –, hogy előbb három konyakot fizetett a nagykereskedőnek, aki csevegés közben elpanaszolta, hogy most nagyon szüksége lenne pénzre. Több sem kellett Sanyi bácsinak: a 20 százalékos kedvezménnyel 160 forintért kínált pulóverből megvett egy jókora mennyiséget – 120 forintos áron. A pénzszűkében lévő kereskedő éppúgy jól járt, mint a majsai butikos – bár az utóbbi talán egy kicsit jobban…

grape_256

„A mai kereskedők számára sokszor a pénz a legfontosabb és nem a vevő. Hiába magyarázom, akinek nincs érzéke ehhez, az 200 év alatt sem értené meg. Az a titkom, hogy engem szeretnek a vásárlók” – jegyzi meg Sanyi bácsi, akinél akár alkudni is lehet, sőt, előforul, hogy ő fizet egy kávét a hálás vevőnek. És ugyan a ma divatos marketingtanfolyamoknak nyilván a közelébe sem megy – egyébként soha életében nem hirdetett -, azt csinálja, amit a legnagyobb profik: nem mindenkinek, hanem meghatározott célcsoportnak – a középkorú vagy idősebb hölgyeknek – kínálja a termékeit. „A kínaiak most jól alánk vágnak, de aki jobb minőséget akar, az úgyis idejön. Meg hát 900 forintért adom az 1500 forintos táskát, aminek nagyon örülnek a hölgyek, és nekem ez a lényeg” – árul el újabb kulisszatitkot Sanyi bácsi, aki büszkén említi azt is, hogy soha nem maradt adósa senkinek, mindig korrekten üzletelt.

„Innen visznek a temetőbe”

Kérem, én életemben egyszer voltam csak szabadságon, valamikor a 1960-as években a feleségemmel elküldtek minket a Balatonra nyaralni” – válaszolja arra a kérdésre, hogy miként tud kikapcsolódni. Hát persze: neki éppen az a kikapcsolódás, hogy „nyüzsöghet”, éppen úgy, ahogy egész életében tette. „Engem innen visznek majd a temetőbe is, az biztos” – jegyzi meg, és látszik, hogy a legkevésbé sem viccel. Abban azért megegyezünk, hogy addig még elég sok pulóvert és táskát el fog adni. És ígéretét veszem, hogy tíz év múlva megismételjük a riportot – ugyanitt, a butikban…

MI

Gál Sándort július 27-én 11 órakor helyezik nyugalomra a majsai felső-temetőben. (a szerk.)