EGYMILLIÁRD FORINT JÖN MAJSÁRA: mindegyik TOP-pályázat nyert

 

Ma hirdették ki a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatainak eddigi eredményeit. Majsa nagyon örülhet.

A 2014-2020-as programozási időszakban Bács-Kiskun megyében mintegy 63 milliárd forint áll rendelkezésre. 2016-ban összesen 197 megyei pályázat került a TOP keretein belül benyújtásra, melyből a most kihirdetett eredmények alapján 127 támogatást nyert. A benyújtott kérelmek összege 30 milliárd forint, melyből 16 milliárd most már biztosan a megyében hasznosul.

Úgy tudjuk, hogy a pályázatok között sikerrel szerepelt Kiskunmajsa mind a négy fejlesztési elképzelése. Így a városközpont fejlesztésére 450 milliót, óvodafejlesztésre 368 milliót, a csapadékvízelvezető rendszerre 200 milliót, a bölcsőde eszközbeszerzésére pedig 1,8 millió forintot nyert a város.

A továbbiakban természetesen a részletekről is írunk majd.

Hogy a járás többi települése mennyit nyert, arról itt tájékozódhat.

MI