Cserbenhagyás Majsa és Halas között

A megalapozott gyanú szerint a férfi szabálytalan közlekedésével több kilométeren keresztül balesetveszélyes helyzetet előidézve fékezésre kényszerítette a mögötte haladó autó vezetőjét, majd miután nekiütközött, megállás nélkül elhagyta a helyszínt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. szeptember 29-én 23 óra körüli időben közlekedett a sértett Kiskunmajsa irányába az 5402-es számú úton. A mögötte haladó személygépkocsi többször, indokolatlanul fékezésre kényszerítette a 24 éves nőt, aki megpróbálta megelőzni az előtte közlekedőt. Az ismeretlen sofőr azonban szándékosan úgy változtatta a sebességét, hogy az előzésben lévő gépjárművet megakadályozza a manőver befejezésében. Egy szemből érkező tehergépkocsi miatt a sértett vissza akart térni a menetirány szerinti jobb oldali forgalmi sávba, amelynek során összeütközött az ismeretlen személygépkocsival.  Az anyagi kárral végződő baleset után az ismeretlen sofőr megállás nélkül elhagyta a helyszínt.

20150410081149

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai a bejelentést követően azonnal megkezdték az ismeretlen sofőr és az általa vezetett autó felkutatását. Az adatgyűjtések eredményeként egy Volkswagen Golf típusú gépkocsira terelődött a gyanú, amelyet Kiskunmajsán egy parkolóban megtaláltak és lefoglaltak a rendőrök. Használója néhány órával később, a gépkocsija eltűnése miatt személyesen jelent meg a Kiskunmajsai Rendőrőrsön.

A 23 éves K. Róbertet közúti veszélyeztetés bűntett és cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, melynek során beismerte tettét. A férfi az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik.