BRAVÚR: bajnok lett a KFC serdülőcsapata

 

A bajnoki hajrában már nem csak a srácoktól függöt az első hely sorsa, de szerencsére a riválisok elvéreztek. 

A hírt a klub Facebook-oldalán jelentették be. Az alábbiakban ezt változtatás nélkül közöljük:

“Óriási izgalmak után megye bajnok lett serdülő csapatunk!
Sokáig magabiztos előnnyel és kimagasló játékkal uralta a serdülő csapatunk az idei megyei bajnokság középső csoportját. Amikor azonban már-már biztosnak tűnt az aranyérem, becsúszott egy-két váratlan vereség és komoly izgalmak vártak Nyerges Márkékra.

Az őszi szezonban remekül szerepeltek a fiúk, magabiztosan vezették a tabellát. A téli pihenőben a csapat nagy része a Temes FC színeiben pályára lépett a kiskunmajsai Városi teremlabdarúgó tornán. Ráadásul a mezőny legfiatalabb csapataként rögtön a Bajnokok Ligájába került a társaság és végül az igen dicséretes 5. helyen végzett. Nem mellékesen a majsai serdülő csapat benevezett és meg is nyerte a Bács – Kiskun megyei serdülő futsal bajnokságot, így a területi elődöntőbe jutott, amiben a Szeged volt a mieink ellenfele. Sajnos az első meccset elszúrta csapatunk (2-8), és bár a visszavágón már sokkal jobban szerepelt (4-5), de nem jutott tovább az országosra. Emellett a fiúk az iskolai kupákon is ragyogóan szerepeltek.

Talán a nagy terhelésnek is köszönhetően a serdülő bajnokság tavaszi szezonjának hajrájára egy kicsit elfáradt a csapat és előbb a tavaszra megerősödött Soltvadkert (2-3), majd a mázlista Kiskőrös (0-1) is legyőzte a fiúkat. A mieink utolsó mérkőzésüket a Solt ellen vívták, amit 9-0-ra meg is nyertek, de a két vereségnek köszönhetően már nem csak rajtuk múlt az aranyérmek sorsa. Még két csapat, a Szilády és a Kiskőrös is esélyes volt még az első helyre.

Ez a hét aztán elhozta az igazság pillanatait. Előbb a Szilády szenvedett 5-3-as vereséget hétfőn Kalocsán, majd a Kiskőrös is elvérzett kedden 4-2 arányban Soltvadkerten! Így a majsai serdülő csapat végül mégis megnyerte azt a bajnokságot amelyet sokáig a kezében tartott, aztán majdnem engedte kicsúszni onnan, végül mégis a majsai fiúk fogják a magasba emelni. Sokáig emlékezetes bajnoki szezon után csapatunk megérdemelten lett első egy igen kiegyenlített és erős csoportban! 113-16-os gólkülönbséggel és 49 megszerzett ponttal senkinek sem kell magyarázkodni…

A fiúkra már csak a megyei szuperdöntő vár, ahol a másik két csoport bajnokával, a Hajós és a Kiskunfélegyháza csapataival csapnak össze. De ez már csak hab a tortán! Egy rendkívüli szezon végén…”

MI