Bemutatják a Majsai arcokat, még előrendelhető a kötet

 

Napokon belül elkészül a Majsai Arcok – Egy kötet – 21 portré című interjúkötet, amelyben helyi vagy innen elszármazott érdekes emberek portréit olvashatják majd az érdeklődők.

A kötet borítóját díszítő grafikát Pócsik Olga készítette. A könyvben szerepelnek többek között tudósok, művészek, világutazók – akiknek a sorsa, tevékenysége egyfelől érdekes, másfelől megannyi tanulsággal is szolgál. Az Afrikában orrszarvúakat mentő Bedő Orsolya és családja, a Moszkvában mesterséges intelligenciát kutató Kertész-Farkas Attila, az indiai klipekben szereplő Patyi Katalin, a sebész főorvos Hanga Darinka vagy éppen Kosik Sándor esperes-plébános , Pócsik Olga festő, Nokta Gábor néptánctanár – hogy csak néhány nevet említsünk az elszármazott vagy helyben élő interjúalanyok közül.

A kötet bemutatója december 16-án pénteken, 17:30-kor lesz a kiskunmajsai Városi Könyvtárban, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szerkesztők, Sebestyén István és Juhász Krisztina. (Megköszönjük, ha itt jelzi nekünk részvételi szándékát.)

Egyúttal a nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítottuk a kötet előrendelési időszakát. A könyvbemutatóig AKCIÓS ÁRON – 1200 forint helyett 1000 forintért rendelhető meg a könyv.

Előrendelést felveszünk a majsa.info@gmail.com email címen, vagy a 06/30/535-0696-os telefonszámon.

MI