Átadták a Majsáért-díjat

 

Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere kapta a jubileumi díjat.

Az eső miatt, rendhagyó helyszínen, a római katolikus templomban tartotta hagyományos Szent István-napi ünnepségét a Majsa Alapítvány. Az ünneplő közösségét az alapítvány nevében Dósai Imre, kuratóriumi elnök köszöntötte, majd Ábrahám-Fúrús András polgármester mondott beszédet.

grape_256

A kenyérszentelővel egybekötött összejövetelen adták át – immár tizedik alkalommal -, a Majsáért-díjat, amit Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármesterének ítéltek oda. Kiskunmajsa legrégebbi testvérvárosának vezetője akadályoztatása miatt nem lehetett ott az ünnepségén, ahol felolvasták köszönő sorait. A rendezvényt a Vadrózsák Táncegyüttes műsora zárta a templom előtti téren.

Kiskunmajsa Facebook