Államtitkár és volt titkosszolga kampányolt Majsán + fotók

 

Lezsák Sándor meghívására Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár és Földi László egykori elhárítótiszt kampányolt az október 2-i népszavazáson való részvétel, illetve a nem szavaztok mellett csütörtökön este, Kiskunmajsán.

Az esemény előtt negyed órával sajtótájékoztatót tartottak a kultruális központban, ott azonban sajátos módon nem hangzott el semmi konkrétum. Kérdezni is csak egy svéd lap munktársa kérdezett. Ő azt a választ kapta, hogy hallgassa meg az előadást és abból minden kiderül. 

Az alábbiakban az MTI tudósítását közüljük, illetve egy fotógalériát az eseményről.     

Sorsdöntő nap lesz október 2., a népszavazás eredménye ugyanis hosszú távon meghatározza a jövőt – jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára csütörtökön Kiskunmajsán, lakossági fórumon.

Rákossy Balázs kiemelte: a népszavazást azért kezdeményezték, mert a betelepítési kvóta jogszerűtlen.

Az az eljárás ugyanis, ahogy az Európai Unió az intézményeiben ezt a koncepciót kialakította, nem felel meg azoknak a jogi kereteknek, amelyek alapján Magyarország 2004-ben csatlakozott a tagállamok szövetségéhez – mondta.

Véleménye szerint ez a szolidaritás elvének is ellentmond, hiszen olyan embereket akarnak a bürokraták betelepíteni, akik egyébként Európa nyugati felébe vágynak.

Az emberek “visszaosztása” érdeksérelemmel jár, és ennek mindenképpen elégedetlenség a következménye – tette hozzá.

Kifejtette: a kormány ezzel szemben olyan humánus és pragmatikus megoldást támogat, amely szerint a problémát a kialakulás helyén kell megoldani. Az Európai Uniót arra ösztönöznék, hogy a “migránskrízist” anyagi támogatással, a “gócpontokban” oldják meg.

Az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár szerint ha a magyar állampolgárok kellő számban részt vesznek az október 2-ai népszavazáson, és egységesen elutasítják a kvótacsomagot, az olyan erőt jelent Magyarországnak, amellyel megfelelően képviselheti majd érdekeit az európai uniós fórumokon.

Rákossy Balázs azt mondta: az elmúlt másfél-két évben hatalmas migránsáradat érkezett Európába. Megközelítőleg másfél-két millióan lépték át az Európai Unió déli határait, a többség illegális bevándorlóként érkezett a kontinensre.

Erre a folyamatra az Európai Unió a józan ész szabályainak és logikájának ellentmondva elhibázott választ adott. A határvédelem helyett ugyanis a kényszerbetelepítésre, a kvótacsomag bevezetésére tett javaslatot – mondta.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a térség fideszes országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: “a jövőnk érdekében részt kell venni az október 2-ai népszavazáson, ezzel is kifejezve hitünk, magyarságunk, iskoláink és templomaink védelmét”.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a településeken élők biztonságáért meg kell erősíteni a helyi polgárőrségeket.