„Aki nem jött el, bánhatja”

Könnyes megemlékezés Csólyospáloson 

Valóban könnyekig hatotta a közönséget az az ünnepi műsor, amelyet  a Csólyospálosi Általános Iskola volt és jelenlegi diákjai adtak elő október 23-án a Közösségi Házban. A szereplők játékának köszönhetően jól átjött az az életérzés, hangulat, amely az 50-es éveket jellemezte, illetve életképszerűen peregtek le szemünk előtt a forradalmi események. Ezt követően a kellemes őszi időjárást kihasználva fáklyákkal vonultunk át a Csólyospálos Község Önkormányzati Hivatala előtti kopjafához, ahol a himnuszok elhangzása után dr. Rácz Attila, a Csólyospálosi Cserkészcsapat Alapítvány elnöke mondott ünnepi beszédet. A gyertyagyújtást követően  Á. Fúrús János polgármester és Salamon Szilvia, a csólyosi cserkészcsapat parancsnoka koszorút helyezett el az emlékezőhelyen. Az ünnepség befejeztével finom kalács, meleg tea és forralt bor várta a több mint kétszáz jelenlévőt, így jó lehetőség volt még tovább együtt lenni, beszélgetni, közösen emlékezni.

„Aki nem jött el, bánhatja” – mondta másnap az iskolában az egyik 6. osztályos diák. Azt gondolom, ez magáért beszél. Már ezért megérte.

Á. Fúrús Jánosné