A megyénél folytatja a majsai jegyző

Temesvári Péter 2017 júniusától Kiskunmajsa Város Jegyzőjeként tevékenykedett, május 1-től a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Hivatal új jegyzőjeként folytatja munkáját.

Temesvári Péter Közigazgatási jogi szakmai munkáját Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában kezdte. Kezdetben a Családvédelmi Osztály munkatársa volt, majd 2010 októberétől 2013 szeptemberéig a Jogi Osztály Jogi Csoportjában dolgozott jogi ügyintézőként, 2013 szeptemberétől 2017 júniusáig pedig vezette a csoportot. Feladatai közé tartozott többek között az önkormányzat és a hivatal peres és peren kívüli jogi képviselete, a testületi anyagok törvényességi áttekintése, véleményezése, az önkormányzati rendeletek előkészítése, a választásokon való jogi és operatív közreműködés, szabályzatok kidolgozása és közbeszerzési eljárások koordinálása. 2017 júniusától Kiskunmajsa Város Jegyzőjeként tevékenykedett.

Megyei jegyzőként feladatának érzi a hivatal magas szintű szakmai munkájának töretlen folytatását és az új kihívások megfelelő megválaszolását.

Hobbija – a zenélésen túl – a szakmája is, a közigazgatás iránti elkötelezettsége és érdeklődése töretlen, fontosnak tartja a folyamatos fejlődést e területen.

Dr. Temesvári Péter nős, egy négy éves kislány édesapja.

(Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat)