Los Teques

A majsai világutazó kalandregénybe illő története

 

Szikora Zsolt tíz év él Venezuelában, és már nem tervezi a hazatérést. A kiskunmajsai születési fiatalembert az internetes szerelem vitte a dél-amerikai országba, bár előtte is leírt már néhány Rejtő-regénybe illő kört a világban. Az egész egy újságcikkel kezdődött… A nyomtatott formában megjelent cikket online is megjelentetjük, hogy a külföldön élő majsaiak számára is elérhető legyen. 

„Úgy 14 éve lehetett, hogy egyik nap, reggeli közben egy újságot olvastam, és az egyik cikkben arról volt szó, hogy Portugáliának 100 kilométeres homokos tengerpartja van. Na, akkor eldöntöttem, hogy nekem ezt meg kell néznem” – kezdi a sajátos történetet a most 36 éves Szikora Zsolt.

Az elhatározásához az is hozzájárult, hogy gyári munkásként túl monotonnak érezte a mindennapokat. Két-három hónap múlva fel is mondott addigi munkahelyén, az Agrikonban, és vett magának egy vonatjegyet az olaszországi Velencébe – első állomásnak ez is megtette Portugália felé.

Zsolt az "új hazában" kisfiával

Zsolt az “új hazában” kisfiával

És akkor jól berúgtunk

Úgy volt, vele, hogy egyszer majd csak célba ér, még az sem zavarta különösebben, hogy mindössze 500 euró volt a zsebében. Velencéből rögtön Milánóba utazott, ahol megismerkedett egy-két román fiatallal. „Jártuk a várost, költögettem a pénzt, és jól berúgtunk. Úgy voltam vele, hogy ha már itt vagyok, akkor van időm, nem hajt semmi, így ha majd jónak látom, akkor tovább állok” – mondja Zsolt, aki egy évig Olaszországban maradt, azon belül előbb Milánóban, majd Rómában.

Nem állunk messze a valóságtól, ha azt írjuk, a majsai férfi nem „stresszelte szét” magát. Társaival segélyszervezeteknél evett és fürdött, elhagyott autókban aludt – vagy éppen a tengerparton, hálózsákban.

Egy év múltán Franciaországba, Nice városába utazott, ahol érkezése estéjén egyből megismerkedett ottani fiatalokkal, és ha már így alakult, 6 hónapig ott is maradt. „Egyik ottani ismerősöm, egy gaboni srác, állandón Olaszországról kérdezgetett. Sokat meséltem neki, és egyszer megkérdezte, hogy visszamennek-e vele Olaszba. Igent mondtam, és szépen lassan levonatozgattunk újra Milanóba. Amikor meg beállt a hideg, visszamentem Rómába, mert itt mindig enyhébb a tél” – folytatódik a kalandos történet.

A franciaországi Nice városában.

A franciaországi Nice városában.

Venezuelai szerelem Rómában

Az olasz fővárosban – milyen meglepő – Zsolt újabb ismerősökre tett szert, egy olasz testvérpár személyében. Az egyikük állandóan egy venezuelai ismerősével chatelt egy internet kávézóban, ahová Zsolt is követte, sőt, ő is elkezdett csevegni a világhálón. Így ismerkedett meg olasz barátja barátnőjével, illetve annak lánytestvérével. „Ezek a chatelgetések mindennapossá váltak. Vettem is egy havi bérletet és éjjel-nappal az interneten lógtunk egy éven keresztül” – mesélte Zsolt, hogy miként szövődött a szerelem későbbi felesége és közötte.

A vége persze az lett, hogy a majsai fiatalember vett egy repülőjegyet Venezuelába, hogy személyesen is találkozzon kedvesével. Egy hónapot töltött kint, utána hazatért, de csak azért, hogy az alatt a fél év alatt, amíg kapta a munkanélküli segélyt minden papírját megcsináltassa, elvarrja az itthoni szálakat, és visszatérjen Dél-Amerikába. Ott feleségül vette a Rómában interneten keresztül megismert Mariát. Két gyermekük született: Serena Alizee már nyolc éves, Endre Gianluca pedig három.

Zsolt és felesége, Maria

Zsolt és felesége, Maria

 

“Néha hiányzik az otthoni légkör, de már teljesen hozzászoktam az ittenihez” – mondja Zsolt, aki a fővárostól, Caracastól 20 kilométerre fekvő Los Teques nevű településen él, és egy baromfifeldolgozó cégnél dolgozik a szállítási osztályon, valamint ellátja a termelési felügyelői feladatokat is.

„Magyar nemigen van itt a környéken, sajnos így nincs kivel beszélgetnem az anyanyelvemen, bár a munkatempó miatt nem is nagyon lenne rá időm” – panaszolja. Ugyanakkor a magyarországi eseményeket folyamatosan figyelemmel követi, sokszor még munka közben, az okostelefonján keresztül is a híreket olvassa.

 Los Teques

Los Teques

Los Teques vs. Kiskunmajsa

Éshogy miben más a venezuelai élet attól, amit Zsolt a háta mögött hagyott? „Hát elég nagy a különbség. A legfontosabb a közbiztonság: itt több ember hal meg évente, mint egy háborús övezetben. Esténként nagyon veszélyes az utcán sétálgatni, előfordulhat, hogy lelövik az embert, vagy leszúrják, és sok a rablás, illetve az emberrablás is. Ráadásul a rendőrség és a katonaság igencsak korrupt” – sorolja.

Mindez persze nem meglepetés, ha az interneten rákeresünk a dél-amerikai országra. Az már annál inkább, hogy Szikora Zsolt mindezekkel együtt is azt mondja: nem valószínű, hogy valaha visszaköltözik Magyarországra. S. I.

 
 Venezuela számokban
Kis Velence – spanyolul ezt jelenti Venezuela neve. Az ország születése a 16. századra tehető: a spanyol hódítók ekkor fogtak bele a térség betelepítésébe és az őslakosok szisztematikus kiirtásába). A csaknem egymillió négyzetkilométeren fekvő országban 30 millióan élnek. Az etnikai összetétel: mesztic 69 százalék, fehér 20 százalék, fekete 9 százalék, indián 2 százalék. Az állam hivatalos nyelve a spanyol, ezen kívül 31 őshonos indián nyelvet beszélnek. A munkanélküliség: 17 százalékos. (A wikipedia alapján)