A gazdák beszántották a mezőőrséget + fotók

 

A tegnapi traktoros felvonulás és a petíció elérte a célját: megszűnik a majsai mezőőrség.

Az év végét sem éri meg a szeptemberben elindított mezőőri szolgálat, miután a nagygazdák tegnap traktoros demonstrációt szerveztek az ezzel kapcsolatos járulék miatt. A hektáronként 800 forint befizetése Kócsó Attila főszervező szerint akkor lenne jogos, ha ezért cserébe minőségi szolgáltatást kapnak a gazdák, ám ez kettő mezőőrrel szerintük nem elképzelhető.

A délutáni testületi ülésen megjelent gazdák azt hangoztatták, hogy a vadászok és az erdészek segítségével meg tudják magukat védeni a tolvajoktól, nincs szükségük a mezőőrségre.

Ábrahám-Fúrús András polgármester – képviselőtársaival – hiába hivatkozott arra, hogy a jó szándék vezérelte a városvezetést, és az előzetes egyeztetések alapján volt rá igény, ez nem hatotta meg a tiltakozókat, akik az azonnal megszüntetést követelték.

Ez az aktuális ülésen jogilag nem volt lehetséges, ezért – Faludi Tamás indítványa alapján – végül arról szavaztak a városatyák, hogy kedden rendkívüli ülésen döntenek a visszavonásról.

A témáról részletesebben a MajsaInfo következő számában olvashatnak.

MI